Skip to content
  • Címlap
  • Fűtsön napraforgóhéj brikettel!
  • Vásárlói tájékoztató
  • Vizsgálati jegyzőkönyv
  • Árlista
  • Tudástár
  • Kapcsolat

Napraforgóhéj Brikett

Környezetbarát fűtés napraforgó brikettel

  • Antkar Brikett

Napraforgóhéj brikett

Napraforgóhéj brikett, maga a képzettársítás is így elsőre nagyon furcsán hangozhat. Hiszen az apró napraforgó magvakhoz és maghéjhoz inkább a szotyolázás képét kapcsoljuk, semmint a fűtését.Természetesen szotyolázni is a jó melehben esik jó vagy egy-egy izgalmas futbbal mérkőzésen. A napraforgóhéj azonban jóval több lehetőséget rejt magában, minthogy kommunális hulladékként végezze.

Hiszen azt mindenki tudja, hogy a napraforgó magvaknak igen magas az olajtartalma, hisz ezért készül belőlük ennyi étolaj. A magas olaj tartalmú magvak tulajdonságai átjárják a magvak héjazatát is. Így ez az olajos héj, – aminek alig van víztartalma, mert egy napraforgó egy évnyi létezéséhez nem sok vizet használ – biztos kiválóan ég.

Igen ez így is van, csakhogy a hulladékként keletkező maghéjak, ömlesztve nagyon gyorsan elégnének, komolyabb hőmegtartás nélkül. Így mi a maghéjak olajosságának és kitűnő égésének tulajdonságait használtuk ki, amikor saját fejlesztésű eljárásunkkal briketté tömörítettük.

 

Antkar napraforgóhéj brikett

 

Olyan egyedi eljárást dolgoztunk, aminek révén minden hozzá adott anyag nélkül sikerült briketté tömöríteni a széttartó maghéjakat. Így méretében és súlyában is könnyen kezelhető fűtűanyagot hoztunk létre.

Olyan fűtőanyagot, amely ráadásul teljesen környezetbarát és a szinte tökéletes égés után fennmaradó 2,1%-nyi hamu trágyázásra is kiválóan alkalmas.

Az Antkar briketthez mind a cégünk telephelyén, mind a viszont eladói partnereinknél háromféle kiszerelésben lehet hozzájutni.

– 20 kg-os nejlon zsákos kiszerelés

– kalodás kiszerelés

– bigbag zsákos kiszerelés

Így minden vásárlónk a rendelkezésére álló tároló helyiság birtokában dönthet a megfelelő kiszerelésről. A kiszereléstől függetlenül az áraink vizont függetlenek, mert tonnánkénti árakkal számolunk. A tonna árat csak a kiszerelés típusa módosítja.

A pontos tájékozódáshoz érdemes megnézni a Napraforgóhéj brikett árlistánkat!

 

 

 

 

 

 

fabrikett alternatívája

Fabrikett alternatívája

október 5, 2019TothCsaba

  A biomassza brikettek közül a legismertebb a fából készült brikett, azonban érdemes megismerni a fabrikett alternatívája közül néhány jobb …

antkar brikett

Antkar Brikett

október 5, 2019TothCsaba

  Miért más az Antkar brikett? A legtöbb fogyasztói piacon minden cég arra törekszik, hogy a márka neve minél ismertebb …

Fa fűtőérték táblázat

Fa fűtőérték táblázat

október 5, 2019TothCsaba

  Sokan a fűtésrendszerüket úgy alakították ki, hogy főként szerves fűtőanyagokkal tudjanak benne fűteni. Esetleg úgy építettek vegyes tüzelésre, hogy …

kandallóba való tüzelő

Kandallóba való tüzelő

október 5, 2019TothCsaba

  A kandallót azért szeretjük annyira, mert otthonossá teszi a lakásunkat. Az ember mindig természeti lény volt és az is …

brikett vagy tűzifa

Brikett vagy tűzifa?

október 5, 2019TothCsaba

  A brikett vagy tűzifa kérdésre a választ számos tényező befolyásolja. A legnagyobb hagyománya természetesen hazánkban is a fával való …

környezetbarát fűtés

Környezetbarát fűtés

október 5, 2019TothCsaba

  Az ember ahhoz, hogy energiához jusson kénytelen a természet erőforrásait használni és nem csupán a táplálkozáshoz, hanem a hideg …

Legutóbbi bejegyzések

  • Fabrikett alternatívája
  • Antkar Brikett
  • Fa fűtőérték táblázat
  • Kandallóba való tüzelő
  • Brikett vagy tűzifa?
  • Környezetbarát fűtés
Kérjen Ajánlatot!

Gyártelep

Napraforgó brikett Ajánlatkérés!

Fabrikett alternatívája

Antkar Brikett

Fa fűtőérték táblázat

Kandallóba való tüzelő

Brikett vagy tűzifa?

Környezetbarát fűtés

napraforgóhéj brikett kiszerelések

Kiszerelések

© 2025 Napraforgóhéj Brikett Business Ezone By Prosys Theme. Powered by WordPress
Adatvédelmi beállítások

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használunk, hogy eszköz-információkat tároljunk és érjünk el. Ezek engedélyezése lehetővé teszi számunkra, hogy adatokat dolgozzunk fel, például böngészési szokásokról vagy egyedi azonosítókról ezen a weboldalon.
A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók működését hátrányosan befolyásolhatja.

Működéshez szükséges Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, és nem kapcsolhatók ki.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
A statisztikai adatokat, kizárólag a látoatói szokások elemzésére használjuk fel. Ezek a sütik névtelen statisztikai adatokat gyűjtenek a weboldal használatáról, hogy jobban megértsük a látogatói viselkedést.
Marketing
Ezek a sütik a felhasználók profilalkotására, hirdetések küldésére vagy a felhasználó követésére szolgálnak a weboldalakon.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
Beállítások
  • {title}
  • {title}
  • {title}

Hívás indításához, kattints a telefonszámra: +36 20 496 3060

napraforgó brikett rendelés